Petőfi 200 emlékév, Kiskőrös

Idén március 15-én a Duk-ker Nyomda támogatásával Kiskőrösön a Petőfi emlékház közelében Petőfire emlékezve sor kerül a Nemzeti dal és a 12 pont kinyomtatása a Landerer- Hackenast- féle típusazonos nyomdagéppel,

Március 14. (hétfő) 10:30

„Idén március 15-e Kiskőrösön kezdődik! - Petőfi 200 Emlékév kiskőrösi megnyitó

Helyszín: Petőfi tér - szülőház előtti tér

Program:

Szivárvány Szlovák Táncegyüttes toborzó tánca Köszöntő: Domonyi László Kiskőrös Város Polgármestere Köszöntő: Fekete Péter EMMI Kultúráért Felelős Államtitkár a Mi Petőfink szavalata - Bánföldi Szilárd Köszöntő: Rideg László a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke Koczkás Mirjam: Hazám, hazám című dal Verspad és versautomata bemutatója Kokárdatűzés a kiskőrösi első évfolyamos általános iskolások számára Generációk közös verselése Kézműves foglalkozás a Petőfi Sándor Művelődési Központban Várostörténeti séta Turán István helytörténész vezetésével

16 óra Önkormányzati elismerések adományozása a Polgármesteri Hivatal Dísztermében

18 óra Fáklyás felvonulás a Petőfi Sándor Művelődési Központtól a Centenáriumi emlékműig

Gyülekezés: művelődési központnál

A programot követően a Petőfi téren felállított faházakban várjuk az érdeklődőket meleg teával és nemzeti színű süteményekkel. Március 15. (kedd) 9.30 óra

9:30 Ünnepélyes zászlófelvonás a Városháza előtt

9:45 Ünnepi megemlékezés

Helyszín: Petőfi tér

Köszöntő: Domonyi László Kiskőrös Város Polgármestere Köszöntő: Font Sándor Országgyűlési képviselő

Közreműködnek a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának diákjai

12 és 17 óra között Petőfi-versek megszakítás nélkül a szoborparkban - a költő 1848 márciusa és 1848 júliusa között - született verseit kiváló előadóművészek tolmácsolják (válogatás a Petőfi Rádió felvételeiből),

18:30 Bagossy Brothers Company koncert a Szolgáltató ház előtti parkolóban

A rendezvényen való részvétel ingyenes

Kísérőprogramok:

A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum egyedülálló kortárs képzőművészeti gyűjteményből válogatás tekinthető meg a Petőfi Sándor Művelődési Központ emeletén, A Nemzeti dal és a 12 pont kinyomtatása a Landerer- Hackenast- féle típusazonos nyomdagéppel, 30 éve szabadon kulturális vándorkiállítás a Csigás kútnál, Hogyan jutott el Magyarország a kommunista diktatúra elnyomásából a rendszerváltásig? A Korzó Kávézóban nemzeti színű pohárkrémek és italkülönlegességek várják a vendégeket.