Grafika a Grafikában

Maczó Péter

A legutolsó, amit megtudsz egy könyv írása közben az, hogy mivel kellett volna kezdened… (BLAISE PASCAL)

Esetünkben ez csupán annyira kivétel, hogy tudtam előre, hogy nem állom meg, ne fűzzek pár sort e gyűjtemény elé, amelyet magam írtam, néha magam fotóztam és saját örömömre tervezhettem meg a Magyar Grafika számára, ahol, talán a harmadik cikk után, már mint Grafika a Grafikában, külön rovatként jelenhettek meg cikkeim.

Ha visszagondolok (sajnos egyre inkább csak vissza, mert arrafelé távolabbra láthatok), gyakran eszembe jut Haiman tanár úr, aki tanárom volt és a Typo-grafikai tanszékre hívott tanítani. Emlékszem, sokat beszélgettünk azokról az apró tipográfiai ínyességekről, amit gyorsan változó korunk sem hagyott változatlanul, benne a szedéstechnika újabb egfontolásokra bírt: a tradíció és a funkció avagy a stílus és a divat újragondolni késztetett.
Ennek az immár több mint félévszázados folyóiratnak nemrég ünnepeltük a jubileumát. Az összegzésre készült vastag kötetben éppen a lap arculatának újratervezéséről írtam, amely több folyóirat után szívesen vállalt kihívás volt.

A Magyar Grafika nevében hordozza a múltat, amikor még a nyomdászat volt a grafika.
Ahogyan Gutenberg a betűtől a könyvnyomtatásig egy szakma valamennyi ágát művelte. Évszázadokig e tevékenység, amit ma tipográfiának, részben tervező grafikának nevezünk, de attól elválóan a kivitelezését nyomdászatnak hívjuk, még egy egységet jelentett. Ennek a folyóiratnak számos jeles alkotója volt. Nagyjából a 20. század valamennyi neves magyar tipográfusa publikált a lapban, esetleg tervezte a borítóját. A megjelent nyomdatörténeti cikkek olyan sajátos összegzései a szakmának, amit más területeken alig találni. A folyóirat ugyanakkor aktuális technológiai értekezéseket is megjelentet, különös és sikeres nyomdákat mutat be. Kitekintést kínál a jövő prognosztizálható fejlesztései felé.

Az, hogy épp most egy ilyesféle summázatra szántam el magam, személyes ügy, kerek dátumokhoz alig köthető. Az elmúlt hét év alatt készült cikkek között interjúk és kiállítási bemutatók, diplomavédések és grafikai konferenciák egyaránt megtalálhatók. A terjedelem sem kerek oldalnyi, többnyire csak annyi, amennyit a téma megért, a lap megengedett: számonként 16 oldal grafika a grafikában, egy olyan szakmai folyóiratban, amely ma is vállalja történeti kapcsolatát a művészettel. Ez néha nem kölcsönös. Mára a nyomda immár csupán kivitelező. Az alkotó gyakran érzi úgy, hogy meg kell küzdenie. És ami rosszabb, a tervező sokszor találja úgy, hogy az esztétika alulmaradt. Ezekben az esetekben azért többnyire a megrendelő a hibás:
a nyomda teszi a dolgát, minőségi kivitelezéssel szolgál. Hol van az igazság? Talán valahol ezeken az oldalakon,
ahol őszinte igyekezettel próbáltam a napos oldalra kerülni, bemutatni tehetséges alkotókat, szép nyomtatványokat, a tervező grafika sikereit. Dokumentálni a jelent, hogy néhány év múlva örömmel körültekinthessünk…

Köszönet érte azoknak, akik ezt lehetővé tették, és bíztató köszöntés az Olvasónak, aki az oldalakon elkalandozik.

Fiatal tervezőgrafikusok kiállítása

Fiatal tervezőgrafikusok tisztelgő kiállítása Tótfalusi Kis Miklós emlékére a Vigadó Galériában.
Egy rohanás az életünk – mondjuk egymásnak gyakorta, csak úgy futtában, szinte mentegetődzésképpen, amikor váratlanul találkozunk és kiderül, milyen rég nem láttuk egymást. Valami miatt, csak egy röpke pillanatra még lelkiismeretfurdalást is érzünk. De nem tudunk leállni. Állandóan előre tekintünk és nem vesszük észre azokat az örök értékeket, amelyek életünkhöz képest változatlanok.

Tótfalusi Kis Miklós nyomdokain

Mai magyar betűtervezők
A Magyar Grafika idei első számában tavaly végzett grafikusunk, Csatai Péter betűtervének bemutatására került sor. Nem sokkal később a Kolozsvárott rendezett emlékünnepségen a mai magyar tipográfiáról tartottam rövid beszámolót.
Az alábbiakban ennek az anyagnak a betűtervezésről szóló képes összefoglalóját adjuk közre.

Frankfurti Könyvvásár 2002

Magyarország két esztendeje volt díszvendége a könyvvásárnak. Akkortájt a rendezésről nem sok jót olvashattunk, s a tapasztaltak alapján nekem sem volt ünnepi hangulatom… Idén ünnepelhettünk is, de ezt inkább Kertész Imrének illene megköszönni.

Tipográfusok 2003

A magyar iparművészeti egyetem felsőfokú tipotanfolyamáról
Másodízben történt, hogy a két és fél évesre növelt felsőfokú tipográfusképzés záróvizsga-kiállítása az év első hónapjára esett, amelyre ezúttal is az egyetem dísztermében került sor. Viszonylag szerény, kilenc fős hallgatóság védhette meg a – hagyományos módon – három vizsgafeladatból álló félév befejeztével munkáit.

Jó fej

Ahol az újság kezdődik...
Jó fej – szokták mondogatni tini lánykák elismerően (és szigorúan egymás között) arra a fiúra aki tetszik nekik.
A kifejezés azonban általánosan is használatos, csak talán újságok és folyóiratok esetén ritkán kerül szóba dícsérőleg.
Pedig az újság itt kezdődik…

Míves könyv ~ könyvmíves

Művészet - másképp
Ezen a héten nyílt meg a 74. Ünnepi Könyvhét. A könyv – sokaknak – csak nyomtatott betűk unalmas halmaza.
Bornemisza Rozi munkáiban ez a szó már egész más értelmet nyert.

Igen, megérte!

BESZÉLGETÉS A MAGYAR NATIONAL GEOGRAPHICRÓL
A Magyar Grafika szervezésében a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesülés adott otthont annak a szakmai találkozónak,
ahol jobbára fiatal, a laptervezés és -kiadás területén dolgozó grafikusok, tipográfusok, tördelők, operátorok és a lap iránt érdeklődők Kemény Zoltánnal, a hazánkban idén debütáló hírneves havi magazin magyar kiadásának megformálójával beszélgethettek.

Mindjárt indulunk!

GRAFIKA DIPLOMA 2003
Nemcsak a borászoknál
vannak jó évjáratok. Az idei diploma után a tanárok és a vizsgabizottság is elégedett volt.

Szép könyvek, 2002

SZEMÉLYES VÉLEMÉNY A SZÉP MAGYAR KÖNYV VERSENYÉRŐL
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése nem adta fel: idén is megrendezte a Szép magyar könyv 2002 versengését…

B U É K !

Közeleg az év vége...
Több mint egy évtizede már, hogy október végén Párizsban jártam (ahova akkor is éppen beszökött az ősz)…

Mi leszel, ha nagy leszel?

Dina András plakátjairól...
A bemutatott művek egyikének címét választva és megtekintve a többit, szinte bizonyosak lehetünk a válaszban…

Print

BÁR NEM PRINTEXPO
Különszámunk ezúttal a Printexpora készült. A nyomdász szakmai kiállítás ürügyén egy híres amerikai folyóirat borítópályázatára készített hallgatói tervek közül mutatunk be néhányat – grafikai betétként – a Magyar Grafikában.
E munkák a Magyar Iparművészeti Egyetemen születtek…

Typochondria

Kiállítás a Collegium Hugraricumban
Januárban, az első programok egyikeként a bécsi Collegium Hungaricum magyar tipográfusok és grafikusok válogatott
anyagából rendezett kiállítást.

Irodalmi plakátok

Tipográfia harmadéveseknek
Dominánsan képi világban élünk, az információ túlnyomó része képként jut el hozzánk, és mégis azt érezzük, tapasztaljuk,
hogy a szöveg jelentősége erősödött…

Könyvfesztivál, könyvhét

Könnyek nélkül könyvekről
Egymást érik az ünnepek. A könyvkiadás hagyományos találkozója a Budapesti Kulturális Központban és ismét Ünnepi Könyvhét országszerte.

TypoTage1

A betű jubileumi ünnepe Licsében
Nemzetközileg is jegyzett, rangos betűtervezők előadássorozatával emlékezett meg tízéves jubileumáról a Museum für Druckkunst Leipzig.

Retro világ 2004

Grafikadiploma az Iparművészetin
Mi a divat mostanában? Merre van az előre és a hátra? S vajon ha hátratekintgetünk előrébb léphetünk eközben? Divat
lett a retro és divatos maradt a tervezőgrafika.

TypoTage 2

Lipcse, 2004 Július 10. Szombat
Előző számunkban már bemutattam a múzeumot, ahol a kétnapos konferencián jeles grafikusok, a Schriftenfest alkalmából
egymást és a nyomtatott betűt ünnepelték.

Játékkártya ínyenceknek

Hallgatói munkák
Az egyik legismertebb és legnépszerűbb játék napjainkban is a kártya. Gyermekek, felnőttek egyaránt szeretik. Van aki szerencsét próbál vele, mások sportnak tekintik és versenyszerűen művelik.

Mesterségünk címere: csomagolástervezŐ

Alkalmazott művészetek intézete, Sopron
A Magyar Grafika csomagolás különszáma jó alkalomat kínál, hogy végre bemutassuk a soproni egyetemen idén diplomát szerzett fiatal csomagolástervezőket.

A design fővárosa

NEMZETKÖZI BIENNÁLÉ, SAINT ETIENNE 2004
A design sokkal inkább a háromdimenziós tárgyakról szól, mintsem a grafikáról. De ez azért nagyban függ a szemlélŐtŐl
is: nos, St. Etienne egy kicsit másként.

Könyvekről képekben

ÍZELÍTŐ A FRANKFURTI KÖNYVVÁSÁRRÓL
A könyvek – még mindig inkább – olvasásra valók, ám a frankfurti könyvvásáron bőven van mit nézegetni. Olyan sok jó képet csináltam, hogy olvasóink kérésére most ezekből válogattam három tucatot…

Skandináv design

KIÁLLÍTÁS A IPARMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN
A huszadik század második felében sajátos fogalommá vált az ipari formatervezésben: skandináv design. Ennek a két szónak azóta is egyezményes jelentése: modern, minőségi és megfizethető…

Magyar Plakát Társaság

A LENGYEL INTÉZETBEN, 2005 JANUÁR
Művészet e a plakát? Ez pesze nem lehet kérdés. A kérdés az: meddig? És erre a kérdésre minden tervezőgrafikus megrezdül. Ha innen nézzük, természetes, hogy a műfaj jeles alkotói megmentésére összefogtak.

Bányai

ÓPERENCIÁS TENGERENTÚLI BESZÉLGETÉS
„25 éve jöttem el Magyarországról. Minden elég nyers, napi szinten. Mindez azonban nosztalgikus romantikává szelidül
– minimum tíz év távlatából…”

Die schönsten deutschen Bücher

A NÉMET KÖNYVMŰVÉSZETI ALAPÍTVÁNY VERSENYE
Szép könyv versenyeket szerte a világon rendeznek. Ezek jó része nemzeti esemény. Máskor nemzetközi kiállítások kerete
nyújt alkalmat a legszebbek bemutatásra…

Bekötött szemmel…

AZ ORSZÁGOS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSI TANÁCS ARCULATA
Jó megoldás végtelen sok lehet, mondjuk néha hallgatóinknak egy tervezési feladat kapcsán.Vajon az igazság is annyiféle, mint az ember? Íme a szépség és az igazság – egybevetve.

Tervezőgrafikusok 2005

DIPLOMAVÉDÉS AZ IPARMŰVÉSZETI EGYETEMEN
Érdekes tapasztalat volt számomra, hogy az idei diplomavédésen a kiállított munkák többsége a könyvek kategóriájába
sorolható, bár azon belül a műfaj tág határait feszegetik.

125

Az idén különösen jelentŐs esemény volt a Magyar Iparművészeti Egyetem számára a Design hét: az intézmény, 125 éves
fennállását ünnepelték tanárok és hallgatók.

Gyárfás Gábor

TERVEZŐGRAFIKUS PRIVÁT VÉLEMÉNYEÉS PRIVÁT PLAKÁTJAI
Nem túlságosan nagy jelentőségű, hogy ennek a beszélgetésnek ezt az alcímet adtuk, ám a művész élete és szakmai
jártassága okán ezen véleménye mégsem csak privát vélemény…

D á b l i n 7

MÉRHETŐ ÉS MÉRHETETLEN
Somogyi Krisztina
Dáblin érdekes város. Idén hetedik alkalommal lakták be olyan tervezőgrafikusok és tipográfusok, akiket szakmai tudásuk, intellektuális érdeklődésük, na és persze barátságuk hozott össze Szombathelyre, 2005. június 16-ra, a Fő téren lévő Művészetek Házának galériájába.

Milleniumi földalatti vasút

GRAFIKAI UTAZÁS A METRÓK FÖLDALATTI VILÁGÁBAN 1.
A városképi feliratok éppenúgy a grafika és tipográfia körébe sorolhatók, mint a könyvek, a plakátok vagy az őszibarack
befőttes cimkék. Más a környezet, és persze más a lépték, de környezetünk alakításában, az épületek felöltöztetésében egy információs rendszer kialakításával az emberi környezet szebbé és élhetőbbé varázsolható…

Underground: London

GRAFIKAI UTAZÁS A METRÓK FÖLDALATTI VILÁGÁBAN 2.
Az előző részben, még tavaly, a budapesti kisföldalattiról ejtettünk pár szót. Ám sorozatunk klasszikus állomása
London…

Csomagolásról

Maczó Péter könyvbemutatója
Különös feladat a szerző számára: írni a könyvéről. Ha dicséri, azt mondják, na igen…, ha kritizálja (és ugyan miért tenné?), azt mondják rá – na nem! És akkor ki veszi meg?

Pro Typographia

MÉRCE ÉS MINTA A NYOMDAIPARBAN
Pár napja volt a nyomdaipar önként vállalt minőségversenyének, a Pro Typographiának ünnepélyes eredményhirdetése.

Keresztes Dóra:

A TISZTA GONDOLAT NEM TŰRI A SALLANGOT
Bár szándékaink szerint a Magyar Grafika minden számában szerettünk volna egy-egy jeles tervezőgrafikust bemutatni,
ez rajtunk kívülálló okból megszakadt. Tekintsük ezt nyári szünetnek. A sorozatot egy sikeres alkotóval folytatjuk.

schule für gestaltung:

A RAVENSBURGI MŰVÉSZETI ISKOLA KIÁLLÍTÁSA BUDAPESTEN
Már az elnevezés is igen pontosan fogalmaz: ez az iskola egy tervezőképző, ahol a dolgoknak (akár a kettőspontnak az iskola neve után) igenis jelentésük van…

Szemben a tükörrel

EGY ÖTVEN ÉVES FOLYÓIRAT ARCAI
A folyóiratoknak is van arcuk. Felismerjük őket, ha az újságosbódénál állva a villamosra várakozunk, sőt akkor is, ha egy utastársunk a lapot már kinyitva olvassa…

Frankfurti könyvjelzŐ

KÖNYVEK ÉS MÁS A VILÁG NÉGY SARKÁBÓL
A visszatérés már kicsit olyan, mintha hazalátogatnánk, mégis minden alkalommal más. Vannak helyzetgyakorlatok:
találkozás a kiállítókkal, és vannak a könyvek – a különféle új világok…

Búcsú-szerep-játék

MOME GRAFIKUS DIPLOMA 2006
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem. Ezzel a névvel idén diplomáztak először hallgatóink. Az intézmény változik, és minden
bizonnyal évről évre más nevek és más arcok kerülnek fel a tablóra.

Toptipó 2007

ZÁRÓVIZSGA KIÁLLÍTÁS A PONTON GALÉRIÁBAN
Talán tíz éve is van már annak, hogy a fenti címmel bemutatkozó kiállítást szerveztünk…

Kiss Ilona

KÖNYVMŰVÉSZET ÉS MŰVÉSZKÖNYVEK
Jól tudjuk, a könyveket nem csak olvasva lehet szeretni. Tartalom és forma hosszú és különös utakra csábíthatják
a tervezőt.

alan fletcher

EMLÉKEK 1996/2006 ODA-VISSZA
Nem szokásos eset egy magyar grafikai folyóirat oldalain külhoni, mégoly jeles tervezőkre is emlékezni.

Profi csomagolásprofil

A STÉG GRAFIKAI STUDIÓ - OLDALNÉZETBEN
Hogy miért pont a csomagolásokról beszéltünk a legtöbbet? Mert ez a lapszám tematikusan ezt a sajátos területet vette
célba. Amúgy a Stég grafikai stúdió mindenevő, de ínyenc módon…

Csomagolás – hátulról

ELMAGYARÁZOM A PIKTOGRAMOT
Kevés időnk van, mindent nagyon egyszerűen és gyorsan szeretnénk elkészíteni:

Pro Typográfia

SZÉPSÉG, MINŐSÉG, KÖNYVEK
Bizonyára nem véletlen, hogy a legrangosabb hazai nyomdászati értsd: typographia) termékverseny legnépesebb pályázati anyagát évről évre a könyvek teszik ki.

Arany Betű

BEST BOOK DESIGN FROM ALL OVER THE WORLD
Meglehetősen ünnepélyes elnevezés, ám minden bizonnyal csak igazán szép könyvek kapják meg. Nemzetközi rangot ad
a tervezőnek, és a kiadók jelentős sikerként könyvelik el…

Gerincesek

ESSÉK ITT SZÓ KIVÉTELESEN A KÖNYVEKRŐL...
Az élet változik. Könyvet, Európában több mint félezer éve nyomtatnak. Vannak hát hagyományai és vannak egészen új
nyomtatási eljárások is…

anno

A TANDEM STUDIÓ KÖNYVEIRŐL
A tandemről általában a bringázás jut eszünkbe, nekem azonban elsősorban ők: László Zsuzsa és Faragó István.

Mesék a szemnek

GYERMEK - KÖNYV - ILLUSZTRÁCIÓK
Hármas szóösszetétel, ahol a gyermek, könyv és a könyv illusztráció önmagábanis megállja a helyét. Így együtt azonban már nyolc szótag,azt ugye már külön kell írnunk…

Typochondria 4

SZ4MOK - NUM3ERS
Némely kiállítás sikere, leginkább a művészek kiemelkedő elismertsége okán, előre sejthető.

Fel-le, össze-vissza

SZÖVEGEK A TÉRBEN
Cikkünk a Printexpó amúgy is látványos számába illeszkedik. Témája szerint mindenképpen, hiszen a reklámfeliratok
tipográfiájáról szól.

Helvetica-ünnep

EGY ÖTVENÉVES BETŰTÍPUS KÖSZÖNTÉSE
Betűtípusoknak is lehetnek születésnapjai: ünnepi torta helyett egy kiállítással emlékezik a szakma a Helvetica
megjelenésének félévszázados évfordulójára.

Kassák 120

KIÁLLÍTÁS A ZCHY-KASTÉLYBAN
Vajon aktuális-e ma Kassák Lajos? Bizonyosan nem trendi, mert egyre kevesebben ismerik. Munkássága – sajátos
szűrőn át – e jubileumi kiállítással talán mégis igazolást nyerhet.

Érintés

A PAPYRUS ALKALMI KIÁLLÍTÁSA A MŰCSARNOKBAN
Nehezen találhatnánk jobb szót arra, ami e pályázat címét kifejezhetné, sem festményt (Michelangelo Teremtés
freskójának részlete), mi méltóbb volna hozzá…

Kártyamutatvány

MŰANYAG KÁRTYÁK ÉS AZ ESZTÉTIKUM
Jól emlékszem, amikor alig évtizede még csodálkozva néztük a külföldi levéltárcákat, amelyekben külön rekeszek voltak a
műanyag kártyák részére.

Kaszta Móni

KÖNYVEK, SZÍNEK ÉS VIRÁGOK KÖZÖTT
Könyvet tervezni és a jövőben bízni ugyanaz. A szép szöveg öröme néma hitvallás betűkkel.

Aranykor

HOLLAND GRAFIKA ÉS DESIGN A GÖDÖRBEN
A cím és az alcím mintha ellentmondana egymásnak. Pedig nem: a Gödör frappáns és találó elnevezés, rendre kiváló kiállítások helyszíne. Talán már nem is bánjuk, hogy színház helyett multikulturális központtá vált.

Városképi feliratok

AMI SZOKVÁNYOS, AMI JELLEGZETES ÉS AMI KÜLÖNÖS
A legnehezebb dolog, látni azt, ami a szemünk előtt van. GOETHE

Kint is vagyok, bent is vagyok…

BUDAPESTI NEMZETKÖZI KÖNYVFESZTIVÁL 2008
Olyan ez, mint egy népi játék: Kint a bárány, bent a Farkas…

BetűtervezŐk éve

12 MAGYAR BETŰTERVEZŐ BEMUTATÁSA
Egyszeri kiadvány a Tiponaptár 2009, amelyet ugyan már tavaly novemberre készen mutogattunk, de csak egy év késéssel
jelenhetett meg.

Typochondria international

A VÉGSŐ STÁCIÓ
A cím jelzi, már nem csak magyar alkotók művei szerepelnek az évről évre megrendezett kiállításon.

Gyorsan valami rondát!

A NÉVJEGY AVAGY FAST PRINT
Mindenevők vagyunk. Idő hiánya, vagy csak az igénytelenség teszi, hogy a névjegyünk digi?

Egy ismerős arc

A DRUPA, AHOGY LÁTTUK ÉS AHOGY MUTATTA MAGÁT
Az arculat kép is, imázs is – ahogy a cég magát mások előtt megmutatja. Nyilván filozófia és vastagon (mint a make
up) marketing.

Pont és pixel…

HOGY A RASZTERRŐL NE IS BESZÉLJÜNK...
Folyóiratunk ezúttal a digitalizációval foglalkozik. Vagy nem is: a digitális (aprócska különbség) inkább az alkalmazását jelenti.

Nach Gutenberg

Verlag hermann schmidt, mainz
Ez a szellemes cím (saját leleményem) azt jelenti: Gutenberg nyomán, de úgy is érthető: Gutenberg felé. Mindkettő igaz.