Jubileumi „ajándék” a nyomdaiparnak - ismét termékdíj!

iStock_000007972778XSmall___.JPG

Éppen tíz éve az NYPSZ sikeres lobbijával elérte, hogy az akkor 1-1,5 milliárd forintnyi termékdíj, ami akkor a nyomdák akkori árbevételének 1%-át tette ki, ne a nyomdákat terhelje. Sajnos ez alkalommal már az országgyűlés által megszavazott törvényről van szó. A Magyar Grafika következő, október 27-én megjelenő számában foglalkozunk a termékdíjjal és az NYPSZ őszi menedzserfórumán is lesz két előadás a témával kapcsolatban.

A Magyar Országgyűlés elfogadta a 2011. évi LXXXV. számú termékdíj törvényt, amely alapjaiban változtatja meg a jelenlegi termékdíjas szabályozást! A szabályozás egyik célja, hogy a kötelezettek körét jelentősen kibővítse, aminek következménye, hogy a nyomdaipari cégek is kötelezetté válnak 2012. január 1-től!

A termékdíj-fizetési kötelezettség azonban nem csak egy egyszerű utalást, hanem meglehetősen bonyolult nyilvántartási, bevallási és egyéb kötelezettségeket jelent, ami az adminisztrációt és így annak költségeit jelentősen megnöveli!

A törvény 2.§ 23. pontja szerint a következőket kell egy kötelezettnek teljesíteni:
„a termékdíjjal összefüggő) bejelentkezési, bejelentési, változásbejelentési, termékdíj-megállapítási, termékdíj-bevallási, termékdíj-befizetési, bizonylatkiállítási, -megőrzési, számlamegőrzési, számlán történő feltüntetési, nyilvántartás-vezetési, adatszolgáltatási, nyilatkozattételi kötelezettség;”

***

"A leglényegesebb változás, hogy az elfogadott végleges törvényjavaslat visszaállítja a belföldi előállítású csomagolások esetében a (csomagolást alkotó) csomagolóeszköz gyártójának kötelezettségét, ezáltal a kötelezettséggel érintettek köre jelentősen csökken. Kedvező változás még, hogy az újrahasználható csomagolóeszközökkel kapcsolatban nem kell megfizetni a termékdíjat, ha az első forgalomba hozó, vagy saját célú felhasználó alá tudja támasztani, hogy az adott csomagolási típust 75%-nál magasabb arányban helyezte fogalomba.
A reklámhordozó papír esetében a kötelezett az általános szabály alakul, vagyis az első belföldi forgalomba hozó vagy saját célú felhasználó (eddig e termékkör esetében a kötelezett az első belföldi forgalomba hozó első vevője volt).
Mégsem csökken a termékdíj megfizetésének elmulasztása miatt fizetendő termékdíj-bírság. A bírság mértéke a hiány 100%-a marad (az eredetileg benyújtott javaslat szerint ez csak 50%-a lett volna). Magunk részéről a büntetés ilyen magas mértékét - egy ilyen adónem esetében - továbbra is szakmaiatlannak és értelmetlennek tartjuk.
Változnak a nyilvántartási és bevallási szabályok. 2012-ben a befizetendő nettó termékdíj összegét az eddigi havi bontás helyett negyedéves bontásban kell nyilvántartani, míg a bevallást – általános szabályok szerint - továbbra is negyedévente kell benyújtani. 2013-tól megmarad a negyedéves nyilvántartási kötelezettség, de éves bevallási kötelezettsége lesz az érintetteknek (a tárgyévet követő január 20-ig).
2013-tól választási lehetősséggel lehet élni a termékdíj megfizetésével kapcsolatban. Az egyik lehetőség, hogy a kötelezett negyedévente, a tárgynegyedévet követő hónap 20. napján, az általa nyilvántartott, az adott tárgynegyedévre vonatkozó tényleges termékdíjat fizeti meg. A másik lehetőség pedig, hogy a tárgyévet megelőző év adott tárgynegyedévében ténylegesen megfizetett termékdíj 120%-át fizeti meg, melyet a tárgyév utolsó negyedévét követő hó 20. napján a tényleges éves kötelezettsége szerint korrigálva vall be és fizeti meg.
Kikerült az elfogadott törvény szövegéből, hogy a termékdíj adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül (az eredeti javaslat még tartalmazta), hiszen ez egyértelmű annak alapján is, hogy eljárásjogi szempontból az Adózás rendjéről szól törvény vonatkozik rá.
A termékdíj-köteles termék megsemmisülése esetén csak az elháríthatatlan külső okból bekövetkezett megsemmisülés feletti mennyiség, illetve leltárhiány esetén a törvény végrehajtási rendeletében meghatározott elszámolható hiányt meghaladó mértékű leltárhiány után keletkezne termékdíj-fizetési kötelezettség.
Az elfogadott törvény értelmében számla alapján mégsem vállalható át a termékdíj-fizetési kötelezettség a belföldi előállítású reklámhordozó papír esetén az első belföldi forgalomba hozó által.
A csekély és kis mennyiségű csomagolást forgalomba hozó, vagy saját célú felhasználó kötelezett termékdíj átalányra való jogosultság vizsgálatakor a tárgyévet megelőző év éves értékesítési nettó árbevételét kell vizsgálni az eddigi éves árbevétel helyett." Forrás: www.orientax.hu