Elment Béla bácsi

Újabb szomorú hírről értesültünk: elhunyt Dr. Egyed Béla, a Pénzjegynyomda és a Jura csoport hajdani igazgatója, a Magyar Nyomdászatért életmű díjas sokak által tisztelt és szeretett kolléga a Magyar Grafika védnöke volt.

Dr. Egyed Béla temetése március 20-án 10 órakor a Farkasréti temetőben lesz.

A sport révén kerültem kapcsolatba a nyomdaiparral. Középiskolás koromban a Typographia TE-ben kosárlabdáztam – akkoriban egészen jó kis csapat volt –, és érettségi után rábeszéltek, hogy legyek nyomdász. 1962-ben, a Zrínyi Nyomdában, betűszedőként kezdtem a szakmát. Pályám főbb állomásai: a Zrínyi Nyomdában 1967–1968-ban gyakornokként kezdtem, majd 1968-tól 1970-ig osztályvezető voltam. 1970 és 1983 között a Pénzjegynyomda műszaki igazgatója, azután vezérigazgatója lettem, 1983-tól 1993-ig. 1993-ban ügyvezetőként Egyed & Társa néven Szakértői Irodát alapítottam. 1995-től a JURA csoport ügyvezető igazgatója vagyok. Tanulmányaimat 1962 és 1967 között a moszkvai Nyomdaipari Egyetemen kezdtem, melynek elvégzése után 1968–1970-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szereztem mérnök-közgazdász diplomát. Tanulmányaimat ugyanott 1978–1980-ban folytattam, és szakközgazdász oklevelet szereztem. 1982-ben doktori címet szereztem. A legnagyobb szakmai esemény az életemben: 2004-ben a Magyar Nyomdászatért-díj. Egyetlen konkrét példaképem nincs. Viszont nagyon sok olyan ember van, akiknek egy-egy vagy akár több tulajdonságát is a magam számára követendő példának tekintek. Ezeket itt felsorolni nem csak lehetetlen, hanem azokkal szemben, akik kimaradnának, méltatlan is volna.

Kedvenc mottóm: „Nem a zsemle kicsi, hanem a szátok nagy!”

Mit adnék tovább a következő nyomdászgenerációnak? A becsületességre és a megbízhatóságra való törekvés igényét, valamint a mások iránti tisztelet igényét. Mit őriznék meg a régi időkből? Lehetőleg minél többet, és nem csak a jót, hanem a rosszat is, mert múltunknak az is szerves része.