Elhunyt sen Szikszay Olivér
Szomorú szívvel tudatjuk a kollégákkal, barátokkal, hogy Szikszay Olivér január 30-án, hosszú, türelemmel viselt betegség után elhunyt. Búcsúztatása 2024. március 11-én, 12 órakor az Óbudai temető szóróparcellájában kerül sor. A család kérése, hogy utolsó útjára egy szál virággal kísérjük.
A Papír és Nyomdaipari Műszaki Egyesület nyomdai szakosztályának több évtizeden át elnöke illetve titkára, a PNYME elnökségének és a Magyar Grafika szerkesztőbizottságának tagja volt. Egyesületi munkáját Lengyel Lajos díjjal jutalmazta a PNYME, majd 2011-ben az NYPSZ Magyar Nyomdászatért életműdíjával ismerték el nyomdaipari munkásságát.
Ízig-vérig nyomdász. Óvatos, megfontolt, háromszor gondold meg, mielőtt cselekszel mentalitással sok értekezlet száguldani vágyó résztvevőjét tartotta az egyenletesen, megbízhatóan, kiszámíthatóan és minden körülmények között megvalósítható iramban. Lassan járj, tovább érsz! Kedvenc mottója a selejt vagy nem megfelelő munkához kapcsolódóan: „arra soha nincs időnk, hogy jól csináljuk, de arra mindig van idő, hogy kijavítsuk”. A szakmatörténeti emlékek őrzője volt. Többször hangoztatta, a lehetőséghez képest fontos, hogy minél jobban megismerkedjünk a klasszikus nyomdászat értékeivel, és minél többet tudjunk átmenteni és felhasználni digitalizálódó szakmánkban.
Életpályájáról a Magyar Grafika hasábjain is megemlékezünk.
Tisztelettel búcsúzunk szerkesztőbizottságunk tagjától, Szikszay Olivértől.