Elhunyt Dr. Szikla Zoltán

Hamburger Hungária Kft. · 2021. március 11., 17:31

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy Dr. Szikla Zoltán 2021. február 28-án, életének 76. évében, tragikus hirtelenséggel örökre itt hagyott bennünket.

a Dunapack Zrt. volt vezérigazgató-helyettese, Csomagolópapírgyártó Divíziójának vezetője (1992 – 2008), a Hamburger Hungária Kft. (2006 – 2010), majd a Hamburger Hungária Erőmű Kft (2010-2016) volt ügyvezetője,

Szakmai hagyatéka számunkra felbecsülhetetlen.

Dr. Szikla Zoltán, a műszaki tudományok doktora, több, mint 50 éven keresztül odaadóan, mégis szerényen tevékenykedett a magyar papíripar érdekében. Emberségessége, szakmai tudása, igényessége és teljesítménye, munkabírása követendő példa utódai számára.

1970-ben lépett be a Papíripari Vállalat Csepeli Papírgyárába. 1982-ig főmérnökként a termelési, karbantartási és műszaki-fejlesztési feladatokat irányította.

Ezt követően a papíripar akkori fellegvárában, Finnországban 7 éven keresztül dolgozott, a Finn Papíripari Kutatóintézetben kutatási projekt vezetőként, majd a Jaakko Pöyry papíripari tervező és tanácsadó cég alelnökeként.

1992-ben tért vissza Magyarországra, az akkor már Prinzhorn Csoporthoz tartozó Dunapack Zrt-hez papírgyártásért felelős vezérigazgató helyettesként. A Dunapack 2008-as átszervezését követően a Hamburger Hungária Kft. ügyvezetője lett. Előkészítő munkája eredményeként a világ egyik legversenyképesebb csomagolópapírt gyártó létesítménye és erőműve valósult meg Dunaújvárosban. Zoltán munkássága, szakmai tapasztalata és hozzáértése garanciát jelentett a tulajdonosoknak a papírgyári telephely sikeres üzemeltetésére és a megfelelő szakember gárda kinevelésére. Irányítása alatt a Csoport magyarországi papírtermelése megnégyszereződött.

A Hamburger Hungária Erőmű Kft. Hamburger Hungária Kft-be történő beolvadását követően élete utolsó napjáig a cég tanácsadójaként rendkívüli szellemi frissességgel dolgozott számos projekten.

Aktívan részt vállalt a nemzetközi és hazai papíripari műszaki-tudományos élet szervezésében is: 1994 – 1997: a finnországi Lappeenrantai, majd Helsinki Műszaki Egyetem professzora, docense 1994 – 2010: FAO Papír- és faipari tanácsadó testületének tagja, 2004 – 2012: CEPI igazgatósági tagja, 2002 – 2008: Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület elnöke 2006 – 2010: Nyugat-Magyarországi Egyetem címzetes egyetemi tanára.

A Hamburger Hungária Kft. Dr. Szikla Zoltán urat saját halottjának tekinti.

Emlékét örökre megőrizzük.