Az IDC Marketscape a nyomtatás transzformációja terén a vezető vállalkozások közé sorolta a Konica Minoltát

Az IDC MarketScape „Worldwide Print Transformation 2020 Vendor Assessment” (A nyomtatási megoldások globális beszállítóinak 2020-as értékelése) című kiadványában a Konica Minolta kiemelkedő besorolást kapott. A cég az utóbbi időben stratégiai célként tűzte ki, hogy jelentősen bővítse informatikai szolgáltatásokkal kapcsolatos termékkínálatát és erőforrásait. Az IDC MarketScape szerint „a Konica Minolta sikeresen meg is valósította ezt a célkitűzést olyan speciális területeken, mint a menedzselt informatikai szolgáltatások, az adatbiztonság, a voice-over IP (VoIP), a tartalommenedzsment, az üzleti folyamatok kiszervezése, valamint a specifikus vertikális ERP és CRM megoldások”. A beszámolóban kiemelik azt is, hogy „…akik nyomtató- és multifunkciós eszközparkjuk egyszerű megújítása mellett a jövő munkahelyét szeretnék a jelenben megvalósítani, azok számára a Konica Minolta megfelelő alternatívát jelent.”

Az IDC MarketScape értékelése szerint „a Konica Minolta meggyőződése, hogy a technológiának emberközpontúnak kell lennie, így alapvető fontossággal bír a dolgozók motivációinak, preferenciáinak és szükségleteinek megismerése. Az új technológiák megvalósításakor a vállalat a „hogyan” mellett a „miért”-re is keresi a választ.

Az előkelő besorolás egyik legfontosabb indoka volt, hogy a Konica Minolta a fő profilja mellett az irodai munkafolyamat-támogató és informatikai megoldások terén is komoly szereplővé vált. A beszámoló konkrét példát is említ a Konica Minolta digitális megoldásaira: „A Konica Minolta MarketPlace megoldása egy olyan platform, amelyen keresztül az ügyfelek egyszerűen hozzáférhetnek azokhoz az alkalmazásokhoz, amelyek révén multifunkciós nyomtatóikat összekapcsolhatják egyéb felhő-alapú szolgáltatásokkal.”

A Konica Minolta bizhub i-Series készülékei egyre több cégnél szolgálnak az okosmunkahelyek kialakításának alapjául. Továbbá informatikai szolgáltatásai körében a Konica Minolta a piacon olyan egyedülálló megoldással szolgál kis- és középvállalati ügyfelei számára, amely egy készülékben egyesíti a vállalat teljes IT-infrastruktúrájának központi elemeit.

„A termékfejlesztés és az ügyfélspecifikus megoldások kidolgozása során mindvégig következetesen, ügyfélközpontú megközelítést alkalmazunk. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy az IDC MarketScape is felismerte, hogy nálunk az ügyfél maximális elégedettsége áll a középpontban”. Olaf Lorenz, a Konica Minolta Business Solutions Europe digitális átalakulásért felelős részlegének ügyvezetője.

Küldetésünknek érezzük, hogy segítsük ügyfeleinket szervezeteik digitális átalakulásában. Segítségünkkel hatékonyabban mozdíthatják előre és mindvégig az ellenőrzésük alatt tarthatják ezt az átalakulási folyamatot.

Ismerje meg az IDC által készített beszámolót! Ehhez nem kell mást tennie, mint kitölteni a kiadvány letöltéséhez szükséges űrlapot!