100 éve hirdették ki a kötelespéldány-törvényt

1922-ben Nagy Miklós könyvtárigazgató szorgalmazta és készítette elő a kötelespéldány törvényt, melynek kidolgozásával a háború, illetve a Trianon utáni súlyos gazdasági és pénzügyi válság okozta helyzetet kívánta orvosolni, hiszen mindez a Ház könyvtárát, gyarapodását is kedvezőtlenül befolyásolta, és nem tette lehetővé, hogy a törvényhozás tagjainak szükséges legfontosabb magyar és külföldi dokumentumokat beszerezzék. A javaslat indokolása szerint „Életérdeke nemzetünknek, hogy a magyar törvényhozás tagjai, úgyszintén a minisztériumok törvényelőkészítő osztályai számára beszerezhetők legyenek a lehetőséghez képest azon angol, francia, német és olasz nyelven megjelent művek is, melyek a külföldön felmerülő politikai, gazdasági és egyéb problémákkal és azok törvényes szabályozásával foglalkoznak. Ez azonban pénzünk jelenlegi csekély vásárlóképessége mellett az állam megterheltetése nélkül csak akkor érhető el, ha a magyar állam a magyar könyvpiacon megjelenő műveknek a törvényjavaslatban felsorolt kategóriáira nézve igénybe veszi a magyar nyomdavállalatok és kiadók ismert áldozatkészségét (…)” .[1]

A javaslatot Gaál Gaszton házelnök is támogatta, aki 1921. augusztus 12-től 1922. február 16-ig, majd 1922. június 22-től augusztus 29-ig volt a nemzetgyűlés, illetve a könyvtári bizottság elnöke. A házelnök hozzájárult ahhoz, hogy – a súlyos drágaságra való tekintettel – felemeljék a Könyvtár költségvetését, sőt az intézmény nem kielégítő gyarapodásának ellensúlyozását ötletekkel, javaslatokkal segítette. A könyvtári bizottság 1921. december 12-i ülésén tett javaslatára készült el a nemzetgyűlés elé terjesztett indítvány, miszerint a Ház könyvtára is részesüljön kötelespéldány-szolgáltatásban. Ő nevezte ki 1921. december 3-án könyvtárigazgatóvá Nagy Miklóst, aki közel 20 éven át vezette a Könyvtárat, és aki magas színvonalú szakmai tevékenységével a két világháború között tudományos színvonalra emelte az intézmény munkáját.

A törvényjavaslatot Nagy Miklós könyvtárigazgató megfogalmazásában az alábbi szavakkal terjesztette a parlament elé 1922. július 26-án Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: „Én azt hiszem, hogy mindazok, akik a nemzetgyűlés könyvtárát használtuk, örömmel tapasztaltuk, hogy itt nemcsak egy kifogástalanul kezelt, hanem nagyon tartalmas és gazdag könyvtár használatában van részünk. Ha a könyvtár eddigi csekély dotációját arra lenne kénytelen fordítani, hogy a magyar könyveket is megvegye, akkor nem képes a külföldi munkákat, amelyek valuta-viszonyaink folytán rendkívül megdrágultak, megszerezni (…)”[2]

A Nemzetgyűlés 1922. július 21-én kedvezően döntött a javaslatról, melynek köszönhetően a Nemzetgyűlés Könyvtára csaknem minden tudományterületen (az alkalmazott és természettudományok kivételével) ingyen megkapta a Magyarországon kiadott könyveket és periodikus kiadványokat, mely által a súlyos infláció okozta pénzügyi helyzetben a költségvetését külföldi dokumentumok vásárlására fordíthatta. A törvény értelmében a jog- és államtudományi művek (politika, alkotmánytörténet és tételes közjog, közigazgatási és pénzügyi jog, nemzetgazdaságtan és pénzügytan, anyagi és alaki magán- és büntetőjog, jogbölcselet, statisztika) mellett az „egyén, a társadalom, az egyház és a közület (állam, vármegye, község) bárminő erkölcsi, szellemi, gazdasági vagy egyéb életnyilvánulásaival, tevékenységével, jelen¬ségével foglalkozó”, azaz többek között a szociológiai, a vallási, a filozófiai, az etikai, az irodalmi , a nyelvtudomány, a pedagógiai, vagy a lélektani vonatkozású művekből is érkezett kötelespéldány a Nemzetgyűlés könyvtárába. A törvény – azok kiemelt szerepét is hangsúlyozva – külön nevesíti a történeti, a földrajzi és néprajzi műveket, valamint a térképeket. Megjelennek a felsorolásban a szótárak, az enciklopédiák, az évkönyvek és a különféle cím- és névtárak. A könyvtár által gyűjtött hazai dokumentumok tartalmi összetétele ezzel tovább szélesedett, ami maradéktalanul megfelelt a törvényhozói munka összetettségéből fakadó igényeknek is. A törvénynek köszönhetően a hazai szakirodalom tekintetében a kötelespéldány lett a Ház könyvtárának legfontosabb gyarapodási forrása, amely jelentős mértékben hozzájárult ahhoz is, hogy a könyvtár állománya 1919 és 1939 között megkétszereződött és 1939-ben már meghaladta a 180 ezer kötet. A kötelespéldányként érkező kötetek száma 1922 és 1939 között több mint 40 ezer volt, ami az összes gyarapodásnak közel felét jelentette. A törvény a gyűjtőkör kiszélesítése mellett hozzásegítette a könyvtárat ahhoz, hogy a már korábban is leghangsúlyosabban gyűjtött tudományterületek (jog, politika, történelem, gazdaság) irodalmát tekintve valóban szinte hiánytalan állományt gondozhasson. Tóth András A kötelespéldányszolgáltatás története Magyarországon című művében úgy fogalmaz, hogy az 1922. évi XX. törvénycikk „tette lehetővé az Országgyűlési Könyvtár magyar jogi és politikai anyagának elmélyültebb gyűjtését, ami lehetővé tette később, hogy ez a könyvtár a jelzett tudományágak szakmai alapkönyvtára legyen.” (p. 25.)

A kötelespéldányt érintő intézkedések revíziójára az 1920-as évek végén került sor, amikor 1929-ben az országgyűlés megalkotta a Múzeum-, könyvtár- és levéltárügy némely kérdéseinek rendezéséről szóló XI. törvényt, amelynek V. fejezete a nyomdatermékek tudományos célokra szolgáló kötelespéldányainak kérdéskörét taglalta. A törvény mindenféle korlátozás nélkül megerősítette a Képviselőházi Könyvtár kötelespéldányra való jogosultságát. A Könyvtár joga lett eldönteni (36. paragrafus), hogy a nyomdák által kötelezően megküldött jegyzékek alapján mire nem tart igényt: itt főként a természettudományoknak és az alkalmazott tudományoknak a Könyvtár számára kevésbé fontos dokumentumai jöttek számításba. A törvény 1935. évi végrehajtási rendelete (9.300/1935. VKM számú rendelet) még a hatóságok által elkobzott nyomtatványokból is juttatott egy-egy példányt a Ház könyvtárának.

Az 1951. évi kötelespéldány-rendelet [213/1951. (XII. 18.) M. T. számú rendelet] az Országgyűlési Könyvtárnak már csak a gyűjtőköréhez (jogtudomány, politikatudomány, történettudomány) kapcsolódó válogató jogot biztosított, ami a kötetszámok tekintetében némi csökkenést jelentett. A későbbi kötelespéldány-rendeletek is ezt a válogató jogot tartották meg. (Lásd: 60/1998. (III. 27.) Korm. rendelet a sajtótermékek kötelespéldányainak szolgáltatásáról és hasznosításáról, 195/2019. (VIII. 1.) Korm. rendelet a kiadványok kötelespéldányainak szolgáltatásáról, megőrzéséről és használatáról). A jelenleg érvényben lévő szabályozás (717/2020. (XII. 30.) Korm. rendelet a kiadványok kötelespéldányainak szolgáltatásáról, megőrzéséről és használatáról) szerint a Könyvtár az Országos Széchényi Könyvtárnak beszolgáltatott példányok közül gyűjtőkörének megfelelően egy példányra jogosult.

Felhasznált irodalom

Jónás Károly – Veredy Katalin: Az Országgyűlési Könyvtár története, 1870─1995. Budapest: Magyar Országgyűlés, 1995. 492 p.

Jónás Károly: A Képviselőházi Könyvtár állományának alakulása a két világháború között.

Magyar Könyvszemle, 1984. 1-2. szám. p. 60-74. OK: A4/9005

Sipos Anna Magdolna: A magyar könyvtárjog históriája 1867-től napjainkig.

Pécs: Alexandra, 2011, cop. 2010. 263 p. (Pécsi egyetemi tankönyvek, ISSN 2062-4751). OK: KK X/606

Tóth András: A kötelespéldányszolgáltatás története Magyarországon. Budapest: Országos Könyvtárügyi és Dokumentációs Tanács, 1964. 91 p. (Az Országos Könyvtárügyi és Dokumentációs Tanács kiadványai; 19.) OK: 392.394

[1] Nemzetgyűlési irományok, 1922-1926. II. kötet, 40. sz. iromány: Törvényjavaslat a nyomdatermékek tudományos célokra szolgáló köteles példányainak beszolgáltatásáról szóló 1897. évi XLI. t.-c. kiegészítéséről. 28. oldal (Indokolás)

[2] Nemzetgyűlési napló, 1922-1926. II. kötet, 1922. július 26. 462. old.

Videók