Videók

in memoriam Péterfi Sándor 1946-2019

Búcsú Péterfi Sándortól Megrendülten értesültünk róla, hogy Péterfi Sándor, a Pénzjegynyomda Zrt. nyugalmazott vezérigazgatója hosszan tartó, méltósággal viselt betegségben, 2019. január 25-én délután elhunyt. Péterfi Sándor a nyomdaiparral igen korán, alig négyévesen került kapcsolatba, amikor a családja beköltözött a Pénzjegynyomda gondnoki szolgálati lakásába, a Markó utcába. Már szünidős iskolásként segédmunkásodott a nyomdában. A lipcsei Nyomdamérnöki Főiskolán 1967-ben nyomóforma-előkészítés szakon szerzett diplomát, majd a budapesti Közgazdasági Egyetemen 1973-ban okleveles ipari közgazdász-mérnök lett. 1976–1977-ben a bécsi Közgazdasági Egyetem Vezetőképző Intézetében vett reszt posztgraduális képzésben. Szakmai élete egyetlen munkahelyéhez, a Pénzjegynyomdához kötötte. 1967-ben kezdett gyakornokként a Nyomdában, majd műszaki osztályvezetőként, később műszaki-termelési igazgatóként vezette a szakmai tevékenységet. 1993-tól 2003. decemberében történt nyugdíjazásáig vezérigazgatója volt a Pénzjegynyomdának. 2001-ben a nyomdász szakma a Magyar Nyomdászatért kitüntetéssel ismerte el kiemelkedő szakmai munkáját. 2004-ben a Pénzjegynyomda kollektívája és cégvezetése Neki ítélte a Heinrich Frigyes díjat, elismerve emberi és szakmai kiválóságát. A nemzetközi biztonsági nyomdásztársadalom is elismerte szaktudását, számos prezentációt tartott nemzetközi szakmai rendezvényeken, aktív tagja volt az Európai Bankjegynyomdászok Gépbizottságának és elnöke, házigazdája a társaság budapesti rendezvényeinek. A Pénzjegynyomdában felnövő „gondnok gyerekből” németül, angolul beszélő, több diplomás, nagyszerű, nemzetközileg elismert szakember és népszerű, közkedvelt vezető lett. Legfőbb célja volt megőrizni és továbbadni a régi mesterek egészséges nyomdászbüszkeségét, az igényes szakmaszeretetet. Embersége, szakmaismerete és Pénzjegynyomda iránt tanúsított elhívatottsága példaértékű. Rendkívüli ember volt. Nagyon fog hiányozni!”

Gelbert Ecoprint Autobond

A Magyar Grafika borítójának felületnemesítése a Lemmaco

Magyar Grafika borító fóliázás

Gelbert Ecoprint Nyomda

Digitális kivágás

IMG 5399

Célegyenesben a Grafikarácsony 2018, főpróba a Kongsberg kivágóasztalon

A Hillebrand Nyomda emlékére

Sopronban a Hillebrand Nyomda Csengery utcai telepén beszélgettünk Hillebrand Imrével, a nyomda tulajdonosával. A rövid videó a Soproni Nyomdászat történetét és a Hillebrand Nyomdát bemutató Magyar Grafika cikkekhez kiegészítés. Szerzők: V. Ecsedy Judit, Faludi Viktória

Kontaktvadász

A Magyar Grafika Kontaktvadász címmel új rovatot indít, amiben qr-kódok segítségével, egyetlen kattintással telefonja névjegyzékébe másolva bővítheti kapcsolatrendszerét az olvasó. Az érzékeny adatokat védetten, csak kompetens felhasználókhoz juttatjuk el, miközben a felhasználó modern és kényelmes módját választhatja kapcsolatrendszerének karbantartására, bővítésére. A rovatban szereplő személyek felkéréses alapon vagy jelentkezés útján kerülhetnek a válogatásba,

Magyar Grafika 2018/3, Stanctechnik, kötészet

Júniusi számunk 3 melléklet mutációja körül a Canon 7-féle digitális nyomatmintát tartalmazó "hibrid", névre szóló különszám megjelenésének utolsó gyártási fázisát a vágást láthatjuk Végh László dónos videóján.

Partners Magyar Grafika különkiadás borító nyomtatása

Igepa Magyar Grafika különkiadás júniusi borító