Voronkó Vera

Voronko Vera

A Magyar Iparművészeti Egyetem Vizuális Kommunikáció Tanszék Grafika szakos hallgatója voltam 1996–2003 között. Az intenzív művészeti tanulmányok miatt és tanáraimnak (közülük több tervezőgrafikus, médiaművész, nyomdászmérnök, fotó esztéta, fotóművész, festőművész, ipari formatervező, művészettörténész, szociológus, néprajzos, kulturális antropológus) köszönhetően akkori érdeklődésem kiszélesedett a nyomdászattörténet, fotográfia, film, bölcseleti témák irányába. Az egyetem többek között, azért volt számomra vonzó, mert többféle tervezői szemléletmóddal, a gondolatok közvetítésének módjaival ismertetett meg. Ez irányú érdeklődésem a mai napig megmaradt. Az egyetemi képzés bizonyos szintű szakmai alázatot követelt hallgatóitól. Ennek folyamán egyre tudatosabban fordultam a nyomdai előkészítés, grafikai sokszorosítás, a grafikai tervezés, tipográfia, betű- és könyvkultúra, kalligráfia felé.

Az egyetem évei alatt lehetőségem nyílt lap- és könyvkiadóknál dolgozni, önként nyomdai repró stúdiókba jártam gyakorlatra. Megismertem a nyomdászatban dolgozó szakemberek tevékenységét. Megtanultam elismerni, becsülni széleskörű, komplex munkájukat, nem utolsó sorban kollegiális emberi tartásukat, apadhatatlan szakmai kíváncsiságukat.

2003 óta vagyok a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület tagja. A szakmai kirándulások, rendezvények valódi feltöltődést jelentenek számomra. 2021-ben felkérést kaptam a tekintélyes múltú, akkor éppen 65 éves Magyar Grafika folyóirat borítógrafikáinak tervezésére. Megtisztelő számomra, hogy komoly kiadói stáb munkájában vehetek részt. Fontosnak tartom, hogy fiatalokhoz, diákokhoz is kíván szólni a lap. A cikkek írásával őket szeretném megszólítani. Az egyesületi tagságnak köszönhető, hogy tanmenetem részévé vált a Grafikarácsony tervezési pályázat. Továbbá rendszeresen különféle programokon, foglalkozásokon veszünk részt középiskolai grafikus diákjaimmal, például, kézi könyvkötészeti műhely látogatása az Alföldi Nyomdában, látogatás a debreceni Folkem Kft. üzemébe. Örülök, hogy a lap nyitott a több szakmai képzésre, és sajtómegjelenést biztosít, például a METU Tipost tipográfus (print- és webdesign) szakirányú képzés számára is.

Hálás vagyok Matusek-Faludi Viktóriának, Maczó Péternek az őszinte, baráti eszmecserékért és támogatásukért az elmélyült és szép feladatok során.

Budapest, 2022. január

e-mail vvoronko2015@gmail.com