Komárom nyomdászat- és sajtótörténete 1705-1849
Tapolczainé Sáray Szabó Éva: Komárom nyomdászat- és sajtótörténete 1705-1849
(Kiadta: KT Könyv- és Lapkiadó Kft., Komárom, 2010. 240.p.)
Komárom nyomdászat- és sajtótörténete 1705-1849 című bölcsészdoktori disszertáció (1982) közel tíz éves kutatómunka eredménye és 2010-ben jelent meg nyomtatásban. Komárom kilenc nyomdája tevékenységét ismerteti és kiemeli a kiadványok főbb tartalmi és formai jellemzőit. Az első fejezetben rövid áttekintést ad az író-szerkesztő a hazai nyomdászat fejlődéséről a XVIII. és XIX. században. Közelítve Komáromhoz rögzíti, hogy feltételezhetően már a XVI. században Huszár Gál, a magyar reformáció és a könyvnyomtatás egyik jellegzetes személyisége, működtetett itt nyomdát.
Töltési István (1686-1721), a volt debreceni nyomdász, röviddel a török kiűzése után, az ellenreformáció idején kezdte meg a protestáns Komáromban munkáját. 1686-ban telepedett le Komáromban, ahol meggazdagodott, híres ember, főkurátor lett. A Hollandiában is tanult Töltési István volt 1665 óta az első olyan debreceni könyvnyomtató, aki ha elfogyott valamelyik betűtípusa el tudta készíteni. Feltehetően ezeket a betűket vitte magával Komáromba. Töltési nevéhez fűződik az első hazai szabadalom és a későbbi évszázadokban is híres komáromi kalendáriumok. Az első komáromi kalendáriumok ma már rendkívül nagy ritkaságnak számítanak. Az egykori tulajdonosoktól származó bejegyzések fontos adalékai a családtörténet kutatóknak, melyek néprajzi, társadalom- és kortörténeti források. 1705-től 1721-ig a kalendáriumok folyamatosan megjelentek, mellettük csak két terjedelmes imádságos és énekeskönyv hagyta el a nyomdáját 1713-ban és 1718-ban. A korszak azon kevés nyomdászainak egyike, akinek műhelyét a XVIII. század első évtizedeiben csak magyar nyelvű munkák hagyták el. Töltési István 1737-ben hunyt el.
A nyomdászok neveiből is kiderül, hogy a komáromi nyomdászok is szinte valamennyien német származásúak voltak.
Turótzi Mihály (1721-1737) könyvkötő és nyomdász nevét az 1721-ben megjelent „Ujj imádságos könyv” impresszumában találjuk. 16 év alatt mindössze öt kötet jelent itt meg: egy 1721-ben, 1734-ben egy, 1736-ben egy és 1737-ben két kötet. Az „Istenben boldogult lelkeknek reggeli és estvéli áldozat-tételek” című imádságos könyv a nyomda zárókiadványa.
Schmied Miklós János (1740) Sopronból tette át Komáromba a székhelyét. Nyomdász műhelye csak rövid ideig működött. Ekkor adta ki Paxy Lajos (1713-1751) pálos szerzetes „Florilegium sponsalitium” című egyházi ismeretterjesztő latin nyelvű könyvét. A bőrkötésben kiadott, piros lapszélekkel ellátott szép könyv Schmied Miklós egyetlen terméke jól felszerelt műhelyről és a nyomdász szakértelméről tanúskodik.
Wéber Simon Péter Nagyszebenben született, apja könyvkötő volt. Komáromi fióknyomdájának alapítása (1788)) II. József reformjainak következménye. A nyomdászatot feltehetően anyai rokonsága, a Barth család műhelyében tanulta. Wéber komáromi nyomdájának felszereltségéről, munkásainak számáról nincsenek adataink. 1790-ben kér könyvsajtót hozott át pozsonyi műhelyéből. 1783-ban, a pozsonyi nyomdája indulási évében adott ki egy betűmintakönyvet, melyet részletesen elemez a tanulmány. Wéber jól felkészült komáromi műhelyéből kikerült könyvek és szerzőik reprezentálják a felvilágosodás korának jellemzőit; a magyar nyelv és irodalom fejlesztésére alakult, a korban divatos írói csoportosulás, a Komáromi Tudós Társaság tevékenységét; a Péczeli József által szerkesztett Mindenes Gyűjtemény, az első hazai, magyar nyelvű ismeretterjesztő folyóirat az 1780-as években induló magyar időszaki sajtó egyik jelentős képviselője.
Kiadványai között kevés az alkalmi jellegű nyomtatvány. Wéber keresett, érdeklődésre számot tartó könyveket adott ki. 1814-től tűnik fel a „Wéber Simon Péter és fia” cégjelzés. 1820 körül vette át fia, Wéber Simon Lajos a nyomda vezetését, mely 1852-ben szűnt meg. A könyv részletesen ismerteti a Wéber-nyomda kiadványait, a Mindenes Gyűjtemény megjelenésének körülményeit, jellegét és munkatársait.
A Weinmüller-család (1794-1848) tevékenységén keresztül a jellegzetes nyomdász dinasztiák életét figyelhetjük meg, ahol a műhely az apáról gyermekre szállt.
Weinmüller Bálint feltételezhetően Wéber Simon Péter komáromi nyomdájának a művezetője volt és 1794-ben vásárolta meg a műhelyt, amely 1848-ig a család birtokában maradt, mint a város egyetlen nyomdája. 59 nyomdatermék impresszuma jelzi a nevét. A 34 világi és 25 egyházi témájú kiadvány közül 43 magyar és 16 latin nyelven jelent meg. A világi témájúak közül 18 ismeretterjesztő, 3 irodalmi, 13 alkalmi, az egyháziak közül 22 ismeretterjesztő és 3 alkalmi jellegű. Formailag 45 a könyvek (ebből 6 tankönyv, 3 naptár) és 14 a kisnyomtatványok száma. Hatalmas vállalkozás volt Ladvocat: „Historiai Dictionárium”-ának Mindszenti Sámuel (1751-1806) fordításában történt kiadása. A közérdeklődésre számítható könyvek közül kiemelendő Enessey György (1752-1801) Győr megyei földbirtokos és táblabíró ”Antiquitates…” címkezdetű történeti, honismereti munkája és a „Tzigán Nemzetnek eredete, nyelve és történetei” című könyvecskéje. Tapolcainé Sáray Szabó Éva szerkesztő részletezi a nyomda által megjelentetett kiadványokat.
Weinmüller Bálint 1800-ban bekövetkezett halálakor özvegye vette át a nyomda vezetését. Weinmüllerné tevékenysége 26 éve alatt 160 kiadványa jelent meg. (118 magyar, 34 latin és 8 német nyelven. 104 a könyv, 25 a naptár és 56 a kisnyomtatvány.) 1801-től kezdve állandó terméke a nyomdának a komáromi kalendárium. Özv. Weinmüller Bálintnétól 1826-ban veszi át a nyomda irányítását Weinmüller Imre Bálint. 1831-ig 27 kiadvány jelzi tevékenységét. 1831-ben Weinmüller Franciska megvette fivérétől szülei műhelyét. A nyomda fejlesztésére az új tulajdonos nem sokat fordított, az nagyon elhanyagolt állapotba került. Weinmüller Franciska a reformkori Komárom egyik jelentős személyisége volt. Tevékenységének 15 éve alatt 63 kiadvány hagyta el nyomdáját, melyekből 40 könyv és 23 kisnyomtatvány. A naptárkiadás volt Weinmüller Franciska nyomdájának fő profilja és vele fejeződött be a Weinmüller-dinasztia nyomdáinak működése.
A Siegler testvérek (Antal és Mihály) 1848 májusában vásárolták meg Weinmüller Franciska nyomdáját. Siegler Antal komáromi könyvkötőmester könyvkereskedéssel is foglalkozott. Sieglerék felújították az elhanyagolt állapotú nyomda betűkészletét, az addigi fasajtó helyett vassajtót is beszereztek. 1849 novemberében tudták beüzemelni a Bécsben gyártott gyorssajtót. A szépen induló fejlődést az 1848. szeptember 17-én kitört hatalmas tűzvész vetette vissza. Elhamvadt a papírraktár, a betűkészlet összeolvadt és a sajtó is nagyon megsérült. 1849 márciusától a nyomda állandó veszélynek volt kitéve a megismétlődő ostromok miatt. A 9 nyomdai munkásból két szedő és két nyomó volt. A Siegler-nyomda tevékenységében tükröződik az 1848/49-es szabadságharc mozgalmas napjainak nyomdai vetülete. A napilapok, röplapok és szükségpénzek a kor jellegzetes nyomdai kiadványai. A szabadságharc idején a nyomdában csak magyar nyelvű munkák jelentek meg. Itt jelentek meg az első komáromi napilapok 1849. január 9. és október 1. között, a Komáromi Értesítő és a Komáromi Napok. Feltételezhetően a nyomda egyik utolsó szabadságharci terméke a híres Geleitschen, a „komáromi menlevél”. Tanúi lehetünk a nyomdász-árszabály megjelenése után a szerkesztőségek és a nyomdászok közötti vitának, a kauciós lapalapításnak, az utólagos cenzúrának és a sajtóvétségnek.
Tanulságos olvasmányok a „Komáromi Értesítő” (1849. január 9. – július 6.), a „Komáromi Lapok” (1849. július 11. - október 1.), „A komáromi újságok szerkesztése, munkatársai, terjesztése és olvasói” és a „A komáromi pénzek” írások.
A kiváló tanulmány összegzésében találjuk, hogy az adott időben Komárom nyomdáiban 457 kiadvány jelent meg.
NÉVJEGY: Tapolcainé dr. Sáray Szabó Éva könyvtáros, bibliográfus, helytörténész. A szolnoki Varga Katalin Leánygimnáziumban érettségizett (1957), majd az ELTE BTK magyar-könyvtár szakán szerzett diplomát (1962), bölcsészdoktor (1983). Több szakmai tanfolyamot elvégzett (régi könyvek gondozása, bibliográfiai, újságírói). Szaktájékoztató a József Attila Megyei Könyvtárban 1962-től. Irányításával alakult ki a könyvtár helyismereti gyűjteménye. Nyugdíjazása után, 1993-tól Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltárának munkatársa volt. Írásai a megyei és országos szaklapokban, folyóiratokban és intézményi évkönyvekben jelentek meg könyv-, könyvtár-, művelődés- és helytörténeti témákban. A szerkesztésében megjelent bibliográfiák, repertóriumok a helytörténeti kutatások fontos segédletei. A helytörténeti mozgalmat kutatóként és szervezőként is segítette. 1985-től 1992-ig vezetőként vett részt a honismereti mozgalom megyei irányításában. Tagja volt 1990-től 1995-ig a Honismeret c. folyóirat szerkesztőbizottságának és felelős szerkesztője a Komárom Megyei Honismereti Füzetnek (1985-1994). Birtokosa a Szabó Ervin-emlékéremnek (1982), a Notitia Hungariae Emlékéremnek (1997) és a Komárom-Esztergom Megyéért díjnak (2002).
Bándi László
