Timkó György
Tizenhat éves koromban, 1944-ben – egy „nyomdatulajdonos” tanácsára a rákospa- lotai Don Bosco Nyomda szedőtanonca lettem. Felszabadulásom után, 1949-től az Országos Úttörő Központ sajtóosztá- lyának munkatársaként dolgoztam, ahon- nan 1952-ben – kényszerű távozásom után – a Budapesti Szikra Nyomdába men- tem kéziszedőnek. Nem sokkal később a korrektorok-revizorok csoportvezetője lettem, még később főművezető, majd a ma- gasforma-készítő üzemvezetője voltam nyugdíjazásomig, 1988 végéig (s ez egybeesett nyomdánkban a magasnyomtatás meg- szűnésével). Közben magyar szakos tanári diplomát szereztem, melynek nagy hasznát vettem, különösen a Helyesírási és tipog- ráfiai tanácsadó elkészítésekor. Megjelenését követően meghívtak az Akadémia anyanyelvi bizottságába a nyomdászok képviselő- jének, s máig is ott tevékenykedem. Nyugdíjazásom óta következetesen Vörösmarty mondásához tartom magam: „A múltat tiszteld, s a jelent vele kösd a jövőhöz.” Nyomdászattörténeti emlékek gyűjtése, kiállítása, nyomda- történeti kutatások és írások, a szedőgépek történetének részle- tes feldolgozása, a magyar nyomdagépgyártás emlékeinek meg- ismerése és más hasonló tevékenység tölti ki inaktív életemet. Szeretném, ha a fiatalabb nemzedék is ezt úgy és olyan szinten felismerné, hogy törekvésükkel létrejönne egy országos nyom- dászmúzeum. Talán még nem késő! A mai tipográfusoknak, „szedőknek-tördelőknek” minden ko- rábbi képzeletet felülmúló eszköz van a birtokukban, melyet ki- válóan értenek és használnak. Jó lenne ezt a tudást ötvözni ugyanilyen szinten az öt és fél évszázad alatt kijegecesedett tipog- ráfiai ismeretekkel is, mert a nyomdatermékek jelentős része nem ennek szellemében készül.
