Benyák Ferenc †

1948-ban érettségiztem, s úgy terveztem, hogy elmegyek Lipcsébe, a nyomda- ipari főiskolára, hiszen segédlevelem volt a nyomdászatról és a könyvkötészetről, tehát az alapom megvolt hozzá. (Hozzáteszem, vidéken, Nagyatádon, ahol a nyomdászatot tanultam, nem volt külön betűszedő- vagy gépmesterképzés, ott mindenhez érteni kellett, ezért nyomdászsegéd oklevelet kaptam. Ez persze – életem további során – csak előnyömre vált.) 1949-ben a nyomdákat, köztük a miénket is, államosították – ezért úgy tűnt, számomra a nyomdászság lehetősége is megszűnt, s bizonyosra vehettem, hogy sorsom más irányt vesz. Ilyen családi háttérrel nem könnyen ugyan, de 1949-ben mégis sikerült bejutnom a műszaki egyetemre gépészmérnök-hallgatónak. Miután lényegében nyomdában nőttem fel – ismertem és szerettem a nyomdagépeket, később javítgattam is azokat –, érthető, hogy a műszaki egyetemen is vonzódtam azokhoz. 1953-ban végeztem el az egyetemet szerszámgép és gyártástechnológia szakon. Abban az időben nem úgy helyez- kedhettünk el, mint a mai fiatalok, az oklevéllel együtt megkaptuk a munkakönyvünket és az el- ső munkahelyi beosztásunkat is. Az enyém a kecs- keméti Mezőgazdasági Gépjavító Állomáshoz szólt. Közbevetőleg megjegyzem, engem minden érdekelt, mindennel foglalkoztam. Például meg- tanultam a gép- és gyorsírást, a könyvelést, a női- ruhaszabást és -varrást, a motor- és a repülőgép- vezetést, mert, és ezt – a főiskolán, ahol tanítot- tam – többször elmondtam: a becsületes tolvaj nem otthon lop. Mindenhol lehet tanulni, és azt máshol fel lehet használni. Például a Velox gyors- sajtónk sebességszabályozója a repülőgép szárny- mozgató megoldása alapján készült. A nyom- dagépeknél a Bowden-huzalos megoldás addig ismeretlen volt. Visszatérve a Mezőgazdasági Gépjavító Állo- máshoz, ahol engem sokszor félreértettek (és ez persze ma is gyakran előfordul velem), mert a negy- venfős üzembe engem főmérnöknek neveztek ki, de ilyen kis üzemben mit tud egy főmérnök egész nap csinálni? A kocsma helyett a műhely- ben megtanultam valamennyi szerszámgépen dolgozni. Az esztergáló, maró, fúró, daraboló és villanyhegesztő tudományomnak később nagy hasznát vettem. Közben sok furcsaság is megesett velem. Ilyen volt, hogy 1953 őszén azt mondta Erdős József igazgatóm, hogy menjek marxista szeminárium- ra. Hivatkoztam az egyetemen tanultakra, de én voltam (ősz lévén) az egyetlen szabad ember, így elmentem. Közben azonban a szemináriumve- zetőt magasabb beosztásba helyezték, s miután én sokat felszólaltam, engem bíztak meg a szemi- nárium vezetésével. Így én vezettem a kecskeméti városi marxista szemináriumot egészen májusig, amikor a vizsgák előkészítésekor felvették az ada- tokat, s ekkor kiderült, nem vagyok párttag. Érdekes világ volt az különben is. Egyszer a mi- nisztérium azt az utasítást adta, hogy az álló trak- torokat, melyeknek javítási költsége meghaladja a traktor értékének 40 százalékát, selejtezzük ki. De miután a mi gépállományunk 20-30 éves volt, értékét senki sem tudta, a könyvelési nyil- vántartásban nulla értékben szerepeltek, vala- mennyit ki kellett volna selejteznünk, de akkor a nyáron a cséplőgépeket nem tudtuk volna mű- ködtetni. A minisztérium megorrolt az utasítás végre nem hajtása miatt, de azért túléltük…

… Egy mérnök, és persze más is, ha nem fejleszti folyamatosan tudását, megreked. Mit ér a diploma tíz év múltával, ha csak ül rajta? Az számít, mit végzett, mit tett ez idő alatt. Együtt fejlődött-e tudása a szakmai változásokkal és az új felfedezésekkel, találmányokkal? Ez dönti el, mit ér a diploma!

http://mgonline.hu/system/articles/819/articles_819_original.pdf?1479179399

Videók