Véget ért a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Péterfy Gergely · 2018. április 24., 10:46

Nagy sikerrel zajlott le április 19-22. között a 25. jubileumát ünneplő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál. A rendezvény több tízezer látogatót vonzott, 26 ország 160 kiállítója és több mint 170 program várta az érdeklődőket.

A könyvfesztivált Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója nyitotta meg. A díszvendég Szerb Köztársaság részéről Vladan Vukosavljević kultúráért és médiáért felelős miniszter mondott köszöntőt, ezt követte a díszvendég íróval, Daniel Kehlmann-nal Lévai Balázs pódiumbeszélgetése.

Daniel Kehlmann a Budapest nagydíjat a Főváros részéről Nagyné Varga Melinda főosztályvezető asszony, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése részéről Gál Katalin elnök asszony kezéből vehette át. A díj Kiss Ilona Munkácsy-díjas grafikusművész, könyvművész alkotása. A szerzőt Darvasi László ünnepi beszéde köszöntötte.

A Fesztivál egyik kiemelkedő eseménye volt az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja, Európa legtehetségesebb pályakezdő prózaíróinak nemzetközi bemutatkozása, amelyre idén 18 országból érkeztek résztvevők. Péntek este a Kis Könyves Éjen 30 budapesti és vidéki könyvesbolt szervezett kulturális programokat. A Gyerek(b)irodalom számtalan színes és szórakoztató programmal – mesemondással, bábelőadással, koncerttel, játszóházzal, és gyermekfoglalkoztatóval – várta a családokat.

Beigazolódott a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének új kommunikációs stratégiája, amely a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt fektetett az online jelenlétre: soha annyi fiatal nem látogatta meg még a Könyvfesztivált, mint az idén. Sok ezer ember állta végig a dedikáló szerzők, többek között Nádas Péter, Boldizsár Ildikó, Dragomán György, Ungvári Tamás, Varró Dániel, Háy János, Koncz Zsuzsa előtt kígyózó sorokat.

Az idei Könyvfesztivál Budapest Főváros Önkormányzata és a Nemzeti Kulturális Alap - Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg a megújuló Millenárison.