PNYME tisztújító közgyűlés

Faludi Viktória · 2017. április 28., 10:01
  1. április 27-én délután Dunaújvárosban tartotta a PNYME az éves közgyűlését, aminek a Magyar Papírmúzeum és Hamburger Hungária látogatóközpont adott helyszínt.

Hagyományosan a küldöttek nemcsak a délutáni közgyűlésre érkezhettek, hanem már délelőtt szakmai programon vehettek részt. Juhász Mihály az egykori Papíripari Vállalat utolsó és közszeretetnek örvendő vezérigazgatója tiszteletére egy emlékfalat hoztak létre a hálás utódok, aminek avatása a közgyűlés előtt, a küldöttek és meghívott vendégek előtt történt. Ezt követően az idén megjelent „Élőpapír” a dunaújvárosi cellulóz- és papírgyártás története c. könyvét mutatta be a szerző, Gyurina László majd Pelbárt Jenő múzeumigazgató tartott tárlatvezetést a papírmúzeumban. A 13:00 órára meghirdetett közgyűlése időben és határozatképesen kezdte a munkáját 3 nagy témakörben: Beszámolók az elmúlt évekről, a közhasznúsági jelentés és az idei illetve további tervek; az alapszabály korrekciója; tisztújítás.

Az egyesület vezetésének beszámolóit és terveit a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.

Az egyesület alapszabályának legfontosabb változtatása, hogy az egyesület immár hivatalosan is feladja a Fő utcai székhelyét, és a továbbiakban csak az idén immár 7. éve használt 1135 Bp. Tahi u. lesz a székhely is. Az erről szóló hivatalos értesítéseket a módosított alapszabály hatálybalépését követően küldjük meg minden partnerünknek.

Az egyesület titkos szavazással új tisztségviselőket is választott mivel az elnökségének és az Ellenőrző Bizottságának is lejárt a mandátuma. A jelölőbizottság – kihasználva a PPDexpo hatalmas látogatottsága adta lehetőséget is a tájékozódásra – a következő személyekre tett javaslatot, akiket a PNYME közgyűlése megválasztott a 2017-2020 közötti időszakra. Az egyesület elnöke: Fábián Endre, az STI Petőfi Nyomda igazgatója Az egyesület alelnökei: Dr. Koltai László, Óbudai Egyetem, Dr. Novotny Erzsébet, Állami Nyomda/Specimen Az elnökség közvetlenül választott tagjai: Faragó István, Keményfém Kft., Gyurina László, papíripari nyugdíjas, DLLD Kft., Szendrei-Nagy Szabolcs, Europapír Budapest Kft, (A 9 tagú elnökségnek nem közvetlenül választott tagjai még a 3 szakosztály elnöke vagy társelnöke, de őket a szakosztályok választják külön eljárásban.) A közgyűlés e mellett egyhangúlag támogatta Szikszay Olivér (Sén.) sok évtizedes, az egyesület érdekében végzett munkájának elismeréseként és tapasztalatára, további szolgálataira igényt tartva a tiszteletbeli elnökségi tagságát.

A 3 tagú ellenőrző bizottságot szintén az összes küldött érvényes igen szavazatával egyhangúlag választotta meg a közgyűlés: EB elnök: Kerekes Imréné, Eb tagok: Dr. Madai Gyula, Marczinkó Zoltánné. A megválasztott tisztségviselők rövid életrajzai az egyesület honlapján megtekinthetőek. (Az operatív vezetési feladatokat ellátó titkárság tekintetében nem történtek változtatások.)

Ezek mellett az egyesület kitüntetéseket adott át az elmúlt években az egyesületben és az egyesület érdekében végzett munkájuk elismeréséül. Lengyel Lajos díjban részesült 2017-ben: Érdi Marianne a restaurátor szakosztályunk elnöke, az OSZK osztályvezetője Gyurina László elnökségi tag, nyugdíjas papíripari vezető Horetzki Ernő, az ellenőrző bizottság leköszönő tagja, a Müller Martini Mo. nyugalmazott cégvezetője Maczó Péter (DhL) a Magyar Grafika művészeti vezetője és többek között a Metropolitan egyetem tanára.